Minden igét lehet használni hat különböző "szerepben", attól függően, hogy kinek a nevében történik a cselekmény. Ahhoz, hogy meg lehessen határozni egyértelműen, ki az alanya az adott cselekménynek az igék különböző végződést, ragot, kapnak a magyar nyelvben. Alapvetően két esetet különböztetünk meg - bizonyos, úgynevezett tárgyas igék esetében. Ennek megfelelően ezeket az igéket más raggal látjuk el. Ezáltal mindenki számára világossá válik a cselekmény tartalma.

A nyelv szókészlete sok százezer, esetleg millió, szóból áll. Ezeket különböző szerepet játszanak a mondatokban, különböző fogalmakat képviselnek és ennek alapján több csoportot alkotnak. Az egyik legnagyobb szócsoportba, vagyis szófajhoz, a névszók tartoznak. Ezek a főnevek, a melléknevek, a számnevek és a névmások. A cselekmények kifejezésére használjuk az igéket, amelyek alkotják a következő szófajt. Ezen kívül vannak önálló (igenév, határozószó, indulatszó) és nem önálló (névelő, kötőszó, igekötő, stb.) szófajok.

Minden nyelvben használt szavak úgy születtek, hogy valamilyen cselekedet, jelenséget, élőlényt vagy tárgyat, más szóval fogalmat jelölhessenek vele. Ez a szó jelentése tulajdonképpen. Vannak szavak, amelyeket csak egyetlen egy fogalom megjelölésére használunk. Nem kevés viszont azoknak a szavaknak a száma sem, amelyeket több minden megnevezésére alkalmazunk. Vannak, amelyeket még átvitt értelemmel is szoktunk megtölteni. Ez mind gazdagítja a nyelvünket. Példa: öl (ige: gyilkol; főnév: mértékegység).

A több szóból alló kifejezések, amelyek képletesen írnak le valamilyen tevékenységet, tárgyat vagy cselekményt, nevezzük szólásoknak. Általában ezek a kifejezések még átvitt értelmet is adhatnak egy cselekménynek, például ha azt mondjuk "ég a föld a talpa alatt", azt szeretnénk kifejezni, hogy nagy gondban, szorult helyzetben van valaki. Az összes közmondás vagy szállóige tekinthető szólásnak ebből a szempontból. Ezek egy része a hagyimányokból, a történelmi eseményekből vagy akár egy köznapi történésből táplálkoznak.

Minden nyelvnek vannak a saját szavai, amelyek az alakulásakor alkalmazott és ezeket az élet folyamán gazdagítják az egyre másra megjelenő új szavak. Ezek egy részét maga az adott nép, szóújítás, vagy képzés formájában kezd alkalmazni. Vannak azonban olyanok is, amelyeket kisebb változtatással, vagy akár változtatás nélkül veszik át. Ezeket hívjuk jövevény, kölcsön vagy idegen szavaknak. A magyar nyelv számár ilyen szavak származnak a latinból vagy a németből, illetve kisebb mértékben szláv eredetűek.

Egy adott nyelv összes szavából, azaz a szavak összességéből, alakul ki a szókészlet. E szókészletből, a megfelelő nyelvtani szabályok segítségével és alkalmazásával, alakul a mindennapi beszéd, az irodalom és minden egyéb szavakon alapuló kommunikáció. Egyetlen ember sem ismeri az adott nyelv teljes szókészletét. Ez csak össznépi "vagyon", hiszen ebbe beletartoznak a különféle helyi, régi, stb. szavak is, amelyeket értelemszerűen az adott személynek nem is kell tudni.

A szótagok a szavak kisebb egységei, amelyek számát egy adott szóban a magánhangzók adják meg. Annak alapján, hogy magánhangzóra végződik-e egy szótag vagy mássalhangzóra megkülönböztetünk nyílt és zárt szótagokat. Addig, amíg a mássalhangzó önmagában nem létesíthet szótagot, a magánhangzók erre is képesek. Például a különféle indulatszavak maguk a konkrét példa erre. Az egyszerű szavak egészében képviselnek egy szótagot, például az igék: lő; fut; rak; stb.

A melléknevek megfelelő alakját a bolgár nyelvben a főnév határozza meg. Ennek alapján minden melléknévnek - ahogy a főneveknek is - van négy lehetséges változata. Van hímnemű, nőnemű, semlegesnemű és többes számú formája is. A képzést egyszerűen végezhetjük, ha tudjuk a hímnemű alakot. Nőnemben csak egy "a" hangot, semlegesnemben pedig egy "o" hangot teszünk hozzá. A többes száot az "i" hang hozzáadása jelzi. A kiinduló hímnemű alak végződhet mássalhangzóra, vagy "i"-re. A nem szerinti rag az első esetben közvetlenül csatolható a főnévhez, a második esetben az "i" helyére kerül.

A magyar nyelvben viszonylag egyszerű a többes szám megfogalmazása. Nem olyan egyszerű, mint az angolban, de mégis egyszerűbb, mint a bolgárban. A magyar ember a szó végére kiteszi a megfelelő ragot, ami a szó magánhangzóival összhangban lehet: 1/. -ok; -ak > ha a szóban a mély magánhangzók szerepelnek; 2/. -ek; -ök > ha a szóban magas magánhangzók vannak. A bolgár nyelvben ehhez képest a hímnemben rendszerint megváltozik az eredeti szó utolsó betűje és egy "-i" betű kerül még hozzá; vagy pedig egy hárombetűs végződést kapnak a szavak. A nőneműek esete kicsit egyszerűbb: itt az utolsó betű megváltoztatása mellett a szó egy "-i" betűt kap. A semlegesnem esetében a szóvég megváltozása mellett "-a" betű, vagy "-ta" raggal fejezzük ki a többes számot.

A kiejtés általában a hangokból képzett szavak kimondásának módját jelenti. Minden egyes nyelvnek vannak sajátosságai ezen a téren. Azonban, elmondható, hogy a hangok nagy részének a kiejtése az alapvető, legelterjedtebb nyelveken, hasonló. Persze van amit egyes népek zártabban vagy nyitottabban mondanak ki, de ez nem jelent alapvető eltérést. Egyes népeknél, egyes nyelvekben találkozhatunk viszont egyedi hangokkal is. Ilyen például a bolgár nyelvben az "ъ". A magyar ember számára az "ö" hangjával való helyettesítés ajánlatos addig, amíg nem szokják meg a teljes hang utánzatot.

A szótán legáltalánosabban mondva a szavakkal, azoknak a képzésével, átalakulásával foglalkozó tudományág, a nyelvtan egyik területe. A megalkotott szavakat egymáshoz - a megfelelő szabályok figyelembevételével - kapcsoljuk és így "hozzuk nyilvánosságra" a gondolatainkat, mondatokba burkolva. Ismreteim szerint a magyar nyelvben mindösszesen közel egy millió szó ezik, de még az Értelmező szótár is csak 60 000 szóval jelent meg először. Értelemszerűen a tájszavakkal, a zsargonszavakkal, egyes szakszavakkal nem foglalkozhatott, alapvetően a köznyelv és az irodalmi nyelv szókincsére koncentrált.

A mássalhangzók képviselik a könnyebb részét a magyar hangtechnikának. Az összesen 25 mássalhangzó legnehezebbnek tekinthető tulajdonsága az, hogy ragozásnál megduplázódnak: például a "stressz" szó ige formájában "stresszeli", a tárgyként használt alakja a "stresszt"; DE az egyik ragozott formája: "stressszel", amiben elég furcsa "sssz-torlódás" figyelhető meg. Helyesírási gondot okoznak szintén a "-ly"-végű szavak - merthogy a magyar nyelvben vannak kettős betűk is, mint az említett "-ly"; vagy a fenti "-ssz". Tehát, a "-j"-ként hallható "-ly"-t, mint például az "engedély" esetében, ragozva "engedéllyel" lesz és nem "engedéjjel".

A hangtan 14 magánhangzót tart számon a magyar nyelvben. Ezeket két csoportba sorolhatjuk, 1/. a röviden kiejthetőek: a, e, i, o, ö, u, ü, és a hosszú magánhangzók: á, é, í, ó, ő, ú, ű. Azt, hogy egy szóhoz csatlakozó ragok melyek lesznek a magánhangzók "magassága" határozza meg. Eszerint a magas magánhangzók: e, é, i, í, ö, ő, ü, ű után a rag ezeknek a hangoknak megfelelő magas magánhangzót tartalmaz (például: -ben; -hez; -nél; -ről, stb.). Ugyanakkor a mély magánhangzók: a, á, o, ó, u, ú után magas magánhangzót tartalmazó rag következik, mint például: -ban; -hoz; -nál; -ról;, stb.).

A nyelvtudományokban az az ág, amely foglalkozik az adott nyelv különböző hanglaival, azoknak a helyes handképzésével, illetve annak a technikájával, módjával. Minden nyelv hangrendszerét bizonyos meghatározott számú hang alkotja. Ezek száma nyelvenként más, de általában 35 és 45 között van. A magyar nyelvre jellemző a 39 hang és ezek alkalmazásával lehet a magyar szavakat létrehozni. Minden magánhangzónak van hoszzú változata, ami egy igen fontos jellemző vonása a magyar nyelvnek. (például: a - á; e - é; i - í; o - ó; ö - ő; u - ú; ü - ű).

Minden nyelvben a szavak kiejtésekor a magánhangzók egyikét, másikát hangsúlyozni kell. Normál esetben egy-egy szó esetében ez csak egy adott magánhangzót érint, de vannak összetett szavak, ahol akár több hangsúly is előfordul. A magyar nyelvben a hangsúly alkalmazása nagyon egyszerű, hiszen mindig az első magánhangzóra esik. A bolgár nyelvben viszont ez változó, ami jelentésbeli különbségeket is ídézhet elő. A legtöbb nyelvben - angol, német, francia, stb. - a hangsúly változó.

Az online szótárban a magyar szavak keresését a saját billentyűzete használatával is megoldhatja. Ha viszont angol billentyűzete van a speciális magyar betűk (á; é; í; ó; ö; ő; ú; ü; ű) begépeléséhez a Bolgár-Magyar Szótár (www.bolgarmagyar.hu) oldalán elérhető billentyű gombokkal is megteheti azt. Ott elérhető még az egész bolgár ábécé is, amit - hasznos tudni - bármely más szláv nyelv betűinek begépeléséhez is alkalmazható (például: orosz, szerb).

Közismerten a két testvér, Cirill és Metód, nevéhez fűződik a szláv ábécé megalkotása. Alapjául a görög ábécé szolgált, a jellegzetes, egyedi bolgár hangokra való "finomhangolással". A végleges formáját valószínűleg a Kliment Ohridszki által végzett további változásokkal nyerte a hosszú évszázadokon keresztül alkalmazott ábécé. Csak a 19-ik század végén kapta meg a mai végleges formáját a Bulgáriában használt ábécé. De alkalmazása a szláv nyelveket beszélő más népeknél is fellelhető. Első helyen az orosz nyelvterületeken, illetve a volt szovjet köztársaságokban.

A bolgár nyelv legfőképpen a mai Bulgária területén beszélt nyelv. A nevét a honfoglaló bolgárok után kapta, bár a szavak, amelyek a mai bolgár nyelvet alkotják alig ha hasonlítanak azokra, amelyeket a Dunát átszelő óbolgárok beszéltek. 681 óta a nyelvet sok-sok más nép és esemény alakította át olyanná, amilyenre ma ismerjük. Legfőképpen a területen már abban az időben élő szláv népek (ezért is sorolják a szláv nyelvek csoportjába) tettek hozzá. Nagyságrendileg a török iga befolyása lehet a második, hiszen az 500 évi török hódoltság - és az ezzel kommunikációs kényszer - több ezer török vagy a török nyelvből bolgárosított szót vitt be a bolgár beszédbe.

A magyar egy egyedülálló nyelvfajta, amit csak a - zömében - Közép Európában élő magyar nép beszél. Természetesen az innen máshová - Amerikába, Ausztráliába, Nyugat Európába - valamilyen (általában politikai vagy megélhetési) okból kifolyólag elköltözött magyar emberek is beszélik a magyar nyelvet, de a kiindulás mindenképpen a Nagy Magyarország volt. Összességében közel 15 millió ember beszélheti ma ezt a nyelvet világszerte valamilyen szinten.

Egy adott nyelv szavainak és - esetleg - kifejezéseinek a nyomtatott vagy digitális formában megjelenített gyűjteménye. Létezhet csak egy nyelvű (például az értelmező szótár), vagy a kétnyelvű - ezzel találkozunk a leggyakrabban -, illetve a többnyelvű kiadvány. Vannak általános, vagy egy adott szakmának a szavait és kifejezéseit tartalmazó szótárak, ilyen például a műszaki, vagy a jogi szótár.